Teremtés Hete II. rész

Bevezetés

Az előző részben röviden összefoglaltuk az ökológusok kritikáját a keresztyénséggel szemben, valamint rövid történeti áttekintésben néztünk rá, hogy a keresztyénség milyen hagyományokkal történeti előzményekkel rendelkezik a természetvédelemmel kapcsolatban. Ebben a részben a Bibliában szereplő teremtéstörténet "uralkodni" kifejezését vizsgáljuk meg jobban, valamint az ebből a kifejezésből és a klasszikus görög kultúrából kialakult antropocentrikus világképet állítjuk mérlegre.

Uralkodni

A fő kérdés, amin a keresztyénség természetvédelemhez való viszonya megoszlik, az a teremtéstörténetben szereplő "uralkodni" szó értelmezése. "Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik." (1Móz 1,26) Mit jelent ez az "uralkodás" a teremtett világ fölött? Szolgává tenni a természetet? Minden az emberért van, ezért bármit megtehet az ember a teremtett világgal? Vannak ilyen értelmezések is: de ezzel a gondolkodással úgy néz ki az ember önmagát fogja elpusztítani. Nem a teremtett világnak ejtünk végső sebet a környezetszennyezéssel, mert a teremtett világ és benne az élet megmarad; hanem az embernek válik lakhatatlanná a teremtett világ.

Mit jelent uralkodni, ha nem azt, hogy minden az emberért van? Ha megfigyeljük, mi volt Ádám feladata az Édenkertben, akkor két feladatot tudunk megfogalmazni. Egyrészt nevet adni a teremtményeknek. Másrészt művelni, gondozni a kertet: "Ember sem volt, aki a földet megművelje." (1Móz 2,5), "Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt." (1Móz 2,15). Uralkodni a teremtett világon eredetileg ezt jelentené: művelni és őrizni azt. Őrállóvá, sáfárrá tett minket embereket az Isten a teremtett világon, hogy megőrizzük azt.

Bűneset

Azonban a bűneset után ez az idilli állapot felborult. A természet, a föld átkozott lett az ember miatt. Tövist és bogáncskórót terem, nem az ember életét segíti, hanem az életére tör. És ugyanez igaz az emberre is. Többé nem gondozza, műveli a földet, hanem kizsigereli, pusztítja azt, hogy minél többet kifacsarjon belőle. Ember és természet tehát ellenségei lettek egymásnak. Az ember már nem tudja betölteni az 'uralkodói' szerepét, folyamatosan félreérti azt. Ezt látjuk a történelemben is ősidők óta. Az ember harcban áll a természettel, a civilizáció révén pedig próbálja legyőzni azt, de nem sikerül neki, mert a természet visszaüt. Pedig eredetileg, a bűneset előtti állapotban az 'uralkodás' nem a természet legyőzéséről szólna. A természet is a 'romlandóság' rabságában van, akárcsak az ember, és egyedüli reménye ugyanaz, mint az embernek: a megváltás: egy második Ádám eljövetele.

A Biblia szerint, a bűneset során elsősorban nem a természet, nem a teremtett világ romlott meg, hanem az ember. Nem tudja többé helyesen betölteni uralkodói szerepét. Mit is jelent ez az eredeti uralkodni kifejezés? Közelebb jutunk ehhez, ha megfigyeljük mit is jelent Luther "creatio continua" (folyamatos teremtés) kifejezése. Eszerint a teremtés nem egy lezajlott esemény, hanem még ma is történik. Ebben a folyamatos teremtésben az ember munkatársa az Istennek, hiszen az Isten megkülönböztetett helyet adott az embernek a teremtett világban, azt mondta, hogy "alkossunk embert a saját képmásunkra, uralkodjon…" Az ember munkája a teremtett világon nem csak kártékony lehet: nem csak romolhat, pusztulhat, hanem ellenkezőleg: az ember munkája révén ki is bontakozhat a természet. Uralkodni, tehát ezt is jelenti: Isten munkatársaként segíteni, hogy kibontakozzon a teremtett világ, a természet, ahol élünk.

Sok ökológus kritizálta a keresztyénséget az antropocentrikus világkép kialakulása miatt. Szerintük ez vezetett oda, hogy az ember egyre nagyobb mértékben pusztítja és rombolja a teremtett világot. Annyiban igazuk van, hogy az antropocentrikus világkép= 'uralkodni' kifejezés helytelen és káros értelmezése (Az emberért van minden teremtmény, az ember ezért bármit megtehet velük és a teremtett világgal) valóban oda vezetett, hogy a pusztulás szélére sodorja az ember a saját maga életterét. Azonban az antropocentrikus világkép önmagában nem oka az ökológiai válságnak. Sőt, ha helyesen értelmezzük és értjük, a megoldása is lehetne.

Az antropocentrikus világkép fejezi ki a legjobban az ember felelősségét. Az ember nem csak egy egyszerű teremtmény, nem olyan, mint a többi. Hiszen, ha az lenne, akkor bármit megtehetne, amit csak akar, nem korlátozná senki és semmi, egy teremtmény a sok közül: nem lenne olyan nagy hatása a teremtett világra: nem tudná olyan nagy mértékben pusztítani azt. De ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk: hogy igenis nagy hatással van az ember a teremtett világra. Nem csak egy teremtmény a sok közül, mert hatalma van ezt a teremtett világot megőrizni, gondját viselni, de hatalma van pusztítani is. Nem minden az emberért van ez igaz, de mindenért az ember van: hogy művelje, őrizze azt. Éppen az, hogy az ember nem egy egyszerű teremtmény, hanem felelősséggel van felruházva, arra késztetheti, hogy gondoskodjon, felelősséget vállaljon, ha úgy tetszik: uralkodjon: nem a teremtményeken, hanem a teremtményekért.

Ezt jelenti igazából az antropocentrikus világkép és az uralkodni kifejezés: az ember 'kiemelt teremtmény'. Ez két fontos szempontot helyez az ember feladatkörébe. Az egyik, hogy kiemelt felelőssége van. A másik, pedig, hogy a természethez hasonlóan: teremtmény, tehát szolidaritással lehet a teremtett világ felé. Az ember 'uralkodása' pedig kettős lehet. Lehet egyrészt passzív: nem tehet meg mindent, amit meg tudna tenni, korlátozza önmagát a természet és a teremtett világ érdekében. A másik pedig aktív, ami az alkotó folyamat: aktívan segíti, hogy a természet minél gazdagabban kibontakozzon, és az életet segítse, szolgálja a világban.

A keresztyén, protestáns gondolkodásban az embernek ezekben a tetteiben is tanúsága és papi tiszte van. Az ember nem más, mint tanú: Isten dicsőségének a tanúja, és tetteivel azt vallja meg, hogy nem az övé, hanem az Istené a teremtett világ. Az Isten ugyan nekünk adta, de hogyan állunk meg a Színe előtt, hogy így vigyáztunk az Ő alkotásaira. Az ember papi tisztjéből pedig adódik, hogy az embernek közben kell járnia a természetért. Itt helyeződik nagy hangsúly az antropocentrikus világképre. Isten nem a teremtett világot váltotta meg Krisztusban, hanem az embert. Eljött a második Ádám: Krisztus és Isten újjáteremti az embert. Krisztus megváltása, rajtunk embereken keresztül átsugározhat magára a teremtett világra is: Isten gyermekeiként teljesen másképp viszonyulhatunk a teremtett világhoz. Nem legyőzendő ellenségként tekintünk a természetre, nem kizsigerelni, kihasználni akarjuk azt, hanem Istentől kapott lakóhelyként tekintünk rá, amiért mi vagyunk a felelősek. Isten gyermekeiként nem fröcsöntött műanyagokban, újabbnál-újabb fogyasztási cikkek szemétkupacokká halmozásában, ne a fogyasztásban keressük a megváltást, hanem Krisztusban.

Istennek nincs külön közvetlen szövetsége a természettel, de szövetsége van az emberrel: a megváltott ember pedig Isten gyermekeként pozitív hatással lehet a teremtett világra: műveli és őrzi azt, Isten munkatársaként segíti kibontakozni az életet: "Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését." (Róm 8,19)