Új vagyok itt

Szeretettel köszöntünk honlapunkon, örülünk, hogy ránk találtál! Várjuk, hogy találkozzunk személyesen is valamelyik programunkon, vagy istentiszteletünkön. Ha először jársz nálunk személyesen, keresd nyugodtan lelkipásztorainkat, szívesen körbevezetnek, kérdezz tőlük bátran, segítenek otthonra lelni gyülekezetünkben. Az alábbi gombra kattintva láthatod google-naptárban a közelgő eseményeinket.
Istentisztelet
Legfőbb alkalmaink minden héten vasárnaponként az istentiszteleteink. Az istentiszteletek helyszíneit és időpontjait az Istentiszteleteink-nél találod. Lentebb néhány általánosabb információt találsz az istentiszteletekről.
Gyerekek

Gyerekeket is szeretettel várjuk alkalmainkra, istentiszteleteinkre. Számukra az istentisztelettel egyidőben (5éves kortól) gyerekistentiszteletet tartunk a gyülekezeti házban. A harmadik énekig bent vannak a felnőttekkel a templomban és a harmadik ének alatt egyik hitoktatónkkal, vagy a beosztott lelkészünkkel átmennek a gyülekezeti házba, ahol egy-egy bibliai történet alapján beszélgetnek, játszanak és kézműveskednek.
A kisebb gyerekekkel akár a templomban is lehet maradni, de a templomkertbe, vagy a gyülekezeti házba a gyerekszobába is ki lehet velük menni.
Ülésrend
Nálunk nincsen hagyományosnak mondható állandó ülésrend, bárhol, ahol helyet találsz nyugodtan foglalj helyet. Családi istentiszteleteken az első két padsorba általában a gyerekek szoktak ülni. Amikor keresztelő van, az ünneplő családot szintén az első két padsorba invitáljuk.
Liturgia
A liturgia gyakorlatban az istentisztelet menetét, rendjét jelenti. Egy vasárnapi liturgiánk a következőképpen néz ki:
- Köszöntés (a szolgálattevő egy rövid bibliai idézettel köszönti a gyülekezetet)
- Ének (a gyülekezet közben áll)
- Ének (a gyülekezet leül)
- Lekció (hosszabb bibliai ige, ami a textus megértését segíti, a gyülekezet fennállva hallgatja)
- Ima
- Fohász
- Textus (bibliai ige, ami alapján az igehirdetés ehangzik)
- Ének (gyülekezet közben leül, a gyerekek átvonulnak a gyülekezeti házba, egy hitoktató vezetésével)
- Igehirdetés
- Ének
- Ima
- Mi Atyánk (a gyülekezet fennállva mondja hangosan a szolgálattevővel együtt)
- Áldás (bibliai igével a szolgálattevő Isten áldását tolmácsolja a gyülekezet felé)
- Hirdetések (a gyülekezeti, közösségi élet aktuális hirdetései)
- Záró ének
Énekek

Az istentiszteletek általában egy-egy énekkel kezdődnek. Gyülekezetünkben mindenhol (kivéve Tokodon) az új (2021-es) református énekeskönyvet használjuk. A templomban, vagy az istentiszteleti helyiségben néhány énekeskönyv ki van helyezve: ezeket az istentisztelet ideje alatt bárki elveheti és használhatja. Az énekeskönyvet mobiltelefonra is le lehet tölteni és ezen keresztül is lehet használni. Letölteni a következőre kattintva tudod: Református énekeskönyv_2021
Az aznapi énekek számai minden istentisztelet előtt, a templomban a képen is látható két táblára vannak kirakva.
Minden hónapban egy új éneket tanul a gyülekezet az énekeskönyvből, ezek a hónap énekei: az aktuális hónap énekét megtalálod itt a honlapon is a Hónap éneke gombra kattintva.
Istentisztelet után: szeretetvendégség
Minden vasárnap a dorogi istentisztelet után a gyülekezeti házban egy-egy kávé vagy sütemény mellett lehetünk együtt, beszélgethetünk. Ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy közvetlenebbül is tudjunk beszélgetni, találkozzunk, megismerjük egymást. Szeretettel várunk téged is.
