Gyülekezetünk rövid története

Kezdetek

A kezdetek és a templomépítés egybefonódik az ország és a dorogi bánya történetével. Gyülekezetünk 1921-ben alakult meg, főképp az elcsatolt országrészek területeiről beköltöző protestáns családokból. Ők azzal a hittel és reménységgel mondták ki gyülekezetünk megalapítását, hogy a Dorogon és környékén élő protestánsoknak lelki otthonuk lehessen ezen a vidéken. Isten kegyelméből és elődeink áldozatkészségéből 1936-ban szentelték fel templomunkat, majd 1940-től már önálló lelkészt választhatott meg a gyülekezet Zsoldos Gyula személyében.

A próbák ideje és a megújulás

A II. világháború után nagyon sokan költöztek be a térségbe. Köztük többen protestáns vallásúak voltak. A megnövekedett protestáns lakosság miatt már két lelkész szolgálatára is szükség volt. Tokodaltáróról látta el a hívek lelkigondozását és az istentiszteletek tartását Czirják Károly lelkipásztor. Így két 'központja' lett a gyülekezetnek: az egyik Dorog és a környező települések (Leányvár, Piliscsév, Kesztölc, Csolnok), a másik pedig Tokodaltáró és a környező települések (Tokod, Tát, Annavölgy, Sárisáp).

A '60-as évektől a '80-as évek közepéig lassan apadni kezdett a hívek létszáma. A bányászat leszállóága is nehéz helyzetbe hozta, a megszűnés szélére sodorta a gyülekezetet. Zsoldos Gyula halálával az egyházközség parókia nélkül maradt, ugyanis a lelkész lakása tanácsi bérlakás volt. Zsoldos Gyula halála és Czirják Károly nyugdíjba vonulása után, felsőbb egyházi körökben szóba került a templom ajtajának bedeszkázása, a gyülekezet önállóságának megszüntetése és Esztergomhoz csatolása. Istennek azonban más terve volt velünk.

A bánya egyelőre nem szűnt meg, a gyülekezet pedig dr. Márkus Mihály személyében kirendelt helyettes lelkészt kapott, aki Tatáról látta el a dorogi szolgálatokat azzal a céllal, hogy a gyülekezet egy parókiát tudjon vásárolni és ezzel együtt egy önálló, helyben lakó lelkészt választhasson.

Napjainkig

A parókia megvásárlása után 1991-ben Pungur Béla és felesége Pungurné Császár Judit lettek a gyülekezet lelkipásztorai. 32 éves szolgálatuk alatt egy erős és összetartó közösségként több generációváltást is megélhetett a gyülekezet. Szolgálatuk alatt épülhetett fel a templom melletti gyülekezeti házunk 2017-ben, és szépülhetett meg, nyerhette el mai kinézetét a templomkertünk. Nyugdíjba vonulásuk után Balázs Zoltánt választotta meg a gyülekezet lelkipásztorának, aki feleségével Balázs-Szűcs Anna Fruzsinával ketten végzik a szolgálatot.

Mérföldkövek

1921 - Gyülekezet alapítása

1936 - Templomépítés

1941 - Önálló lelkész választása

2017 - Gyülekezeti ház építése

Templomépítés
Templomépítés
Az elkészült templom (1936)
Az elkészült templom (1936)
Az elkészült gyülekezeti ház (2018)
Az elkészült gyülekezeti ház (2018)